A bútor nélküli hotel szoba
A szállodai szobák alapterületének minimális méretét (általában) a hagyományos bútorok és a – funkcionalista elvek mentén megállapított – használati zónájuk határozza meg. Így a kisméretű helyiség minden pontjának használata specifikussá válik, és kötött funkcióval rendelkezik, ezzel „kényszerítve” a vendéget az ideálisnak vélt viselkedésre. Érdekes kontrasztban áll ezekkel a kötöttségekkel, a hotelszoba használó által megélt szabadságával. 

Helyszín: Budapest 
tervezők: hory gergely, major zoltán, müllner Péter
Tervezés és kivitelezés: 2020-2021
Publikációk: OCTOGON 176, MÉD2022, ÉPÍTÉSZFÓRUM
Díjak: Edge 2025
Fotó: Danyi Balázs
​​​​​​​
Amikor utazunk, elszakadunk a mindennapi életünktől, és egyfajta „idegen” létállapotba lépünk. Erről ír D. J. van Lennep 1969-es The Hotelroom című esszéjében, amely a hotelszobában való lét fenomenológiáját vizsgálja: „Itt egy teljesen más létezési módban vagyok. Megszabadulok társadalmi kötelezettségeim egy részétől. Idegen vagyok, egy »szám« egy számozott szobában.” Ez a gyökértelenség azonban nem jár feszültséggel vagy mentális kellemetlenséggel: éppen ellenkezőleg, az anonimitás felszabadító. Szállóvendégként teljes intimitásban élhetjük meg önmagunkat: nem befolyásolnak és nem korlátoznak bennünket társadalmi impulzusok. A szobánkban teljesen egyedül lehetünk, megvalósíthatjuk legmélyebb vágyainkat és elképzeléseinket, amelyeket otthon nem mernénk. Így a hotelszobát az abszolút privát térként kell tekintenünk.
Annak érdekében, hogy az előzőekben részletezett szabadságot megélhetővé tegyük a vendégek számára, egy olyan teret alakítottunk ki, amelyben a használók nagyobb kontrollal rendelkeznek környezetük felett. A szobát mint beépített bútor képzeltük el: nem önálló elemeket terveztünk, helyette egy „felszínt” hoztunk létre, ahol a különböző magasságokban elhelyezett vízszintes felületek mérete meghaladja a cselekvésekhez tartozó legkisebb helyszükségletet. Mivel ennek a bútornak (vagy még inkább a szobának) nincs előre definiált használati módja vagy a méretéből adódó funkcionális kényszer, a vendégek szabadon értelmezhetik, és maguk dönthetnek arról, hogyan használják. Ezáltal az egyes vendégek külön-külön, illetve ugyanazon vendég a napszakok függvényében határozhat arról, hogy mekkora felületre van szüksége az egyes tevékenységeinek elvégzéséhez. A jellemzően franciaágy által dominált hotelszoba így felszabadul; az ideiglenes alvóhely később nappaliként szolgálhat, a legmagasabb elem pedig használható pakoló-, ülő-, vagy akár asztalfelületként is. Emellett ez az elrendezés merőben új kapcsolatot biztosít a külvilággal is; a korábban hagyományos ablakkal rendelkező helyiség ezáltal egy franciaerkéllyel gazdagodik.
A használó szabadsága mellett a szobák alaprajzi méretei is indokolták a hagyományos bútorok elhagyását. Projektünk egy hagyományos budapesti bérházban valósult meg. Egyrészt a bérházak kéttraktusos, három az utcával párhuzamos főfalas téri tartószerkezeti működése rengeteg új funkció befogadására teszi alkalmassá ezeket az épületeket. Másrészt az eredeti térsor (enfilade) újratervezése kockázatot is hordoz magában: lehetővé teszi az üzemeltető számára, hogy a lehető leghatékonyabb alaprajzi működést célozza meg, a lehető legtöbb, ezáltal a lehető legkisebb szállodai szoba kialakítására törekednek. Az így létrejött kisméretű terekben a hagyományos bútorok használata ösvényszerű szűk közlekedő tereket eredményezne, amely kényelmetlensége mellett korlátozna tér szabad használatát.